A japán étkezési szokások messze eltérnek az általunk megszokottaktól. Minthogy szeretnék receptblogot vezetni, úgy érzem, erre is ki kell térnem :) Következzék tehát ennek az érdekes országnak az étkezési kultúrája.

 

 

A legszembetűnőbb különbségek az étel alapanyagok, és az evőeszközök terén mutatkozik. Kés és villa helyett pálcikát, úgynevezett ’hashi’-t használnak. Ennek az eredete Kínába vezethető vissza, a Shang-dinasztia korába. Később egész Kelet-Ázsia területén elterjedt. Felépítésileg 15-25 centi (a japán szabvány, Kínában akár 50 centi is lehet), és folyamatosan vékonyodik. A vastag vége való a kezünkbe, míg a vékony az étel megfogására való. A mellékelt ábra mutatja a módját :) A japánok minden étkezéshez új pálcát használnak. Ennek oka egyszerű: A fába beleivódnak a nedvek, így a kórokozók is könnyen elszaporodnak.

Mivel szigetország, ergo tenger veszi körül, a hal és egyéb tengeri herkentyűk teszik ki a táplálékaik fő alkotóelemét. Ezen kívül a rizs és egyéb zöldségek. A japánok kis adag, és egészséges ételeket esznek, így természetesen ők maguk is egészségesebbek a többi népnél. Ezek az ételek mind nagyon finomak, csak az íz világuk eltér a nálunk megszokottaktól. Először talán furcsa lehet, de az ember hamar megszereti.
A rizst is máshogy készítik, mint mi szoktuk. Milyen a magyar rizs? Olajt vagy zsírt a tűzre, egy csésze rizs rá, pirítsuk meg, öntsük fel húslevessel, bele egy vöröshagyma, és hadd főjön!
A japánok a ’gohan’-t (ご飯) is különleges odafigyeléssel készítik el. Először is hideg vízben átmossák, azután hideg vízben beáztatják egy órára. Ebben a vízben kezdik el aztán főzni. Felforralják a vizet, amiben állt, majd ha 2-3 percet már zubogott a víz, lefedve, kislángon, még 20 percig főzik. Ettől lesz puha és ragacsos – utóbbi azt a cél szolgálja, hogy könnyen lehessen pálcikával enni. A 20 perc alatt tilos megemelni a fedőt! A 20 perc lejártával, a fedő felemelése nélkül leveszik a lángról, és még 10 perci párolódni hagyják.

Étkezés közben az apró tálkát a szájukhoz emelik, nem hagyják az asztalon. Mielőtt enni kezdenének, az ’ittadakimasu’ szóval kívánnak jó étvágyat, a végén pedig a ’gochisou-sama deshita’ jelenti a hálát az ételért. (Ebben rokonságot mutat a magyar és a japán étkezési kultúra, elvégre gondoljatok bele, angolul nincs is pontos kifejezés arra, hogy jó étvágyat. A bon apetit-et se mondják túl gyakran)
Ritkán beszélnek étkezés közben. Legalábbis családi étkezésnél… a diákok a bentoikat markolva gyakrabban beszélgetnek egymással. Ahogy a bento elrendezése, az asztalterítés is különleges erővel bír, és a szépség, az ízlésesség áll a középpontban. Nem fogják kitenni a kormos zománcos edényt, mint mi (faluhelyen?), hanem gyönyörűen, kidíszítve elrendezik őket tálkákon.
A bento rekeszekre van osztva, és minden rekeszben más-más étel (rizs, zöldség, virsli…stb.) található. A rekeszek nagyjából ugyanazt a funkciót töltik be, mint a tányérok az asztalon. Minden diák, vagy dolgozó felnőtt bento-t visz magával ebédre. (Boltokban is lehet kapni előre csomagolt bentokat). Általában az otthoni bentok szép dobozokban van, a bolti pedig egyszerű műanyagban.

Az ételek leggyakoribb hozzávalói a nori (algalap), wasabi (csípős zöldtorma), a szója, és az anko (édesbabrém). Japán nem a fűszerezésről híres :) Be kell vallanom, imádom a fűszeres kajákat, de a japán ételeknél ettől el tudok tekinteni, mert az ízvilága a maga egyszerűségével – ha szabad így fogalmaznom – egyszerűen csodálatos.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.